Nagyernyei Attila
ELKEZDENI LEHET, DE ABBAHAGYNI NEM!

Ötéves volt Nagyernyei Attila, amikor először megcsodált egy méhecskét és elkezdődött élete nagy kalandja. Azóta minden idejét a méheknek szenteli. Csodálja, tiszteli őket az életükért és azért, mert a családjának megélhetést biztosítanak.

Mőcsény és Szálka között, közel a Szálkai-tóhoz kristálytiszta a levegő és gyönyörű a táj. Ebben a kis Édenkertben alapította meg Attila 1983-ban a Nagyernyei Családi Méhészetet, amely kezdetben hobbinak indult, de az idők folyamán egyre nagyobb lett az állományuk. Olyannyira, hogy otthagyta jól fizető, a Paksi Atomerőműben betöltött mérnöki állását, és a méheket, valamint a természetet, az erdőjárást választotta. Jelenleg mintegy 200 családdal méhészkednek és a környék adottságainak köszönhetően szinte bioméz minőségű termékeket állítanak elő. Az állóméhészetük fő profilja az akác, de az akác előtt vannak olyan vadvirágok, mint a gyermekláncfű, az árvacsalán, a fűz, vagy a galagonya, amelyek mind olyan természetes nektárforrást biztosítanak a méheknek, ami elengedhetetlen a fejlődésükhöz, a belőlük készült méz pedig igazi csemegének számít. Például Attila nagy kedvence, az általa csak a mézek királyának nevezett galagonyaméz.
Attila mindemellett intenzív vándorméhész is. „Az északi országrészbe Nógrád megyébe vándorlunk második akácra, valamint koratavasszal – még az akác előtt – repcére, majd nyáron napraforgóra. Néha, ha a selyemfű jó hordással kecsegtet, akkor az Alföldre is ellátogatok a méhcsaládjaimmal” – meséli a méhész, aki szerint az évről-évre szeszélyesebbé váló időjárás miatt kevesebb az árbevételük és egyre nehezebben lehet megélni ebből a gyönyörű szakmából. De soha nem adná fel, mert mint mondja, elkezdeni lehet, de abbahagyni nem.
„Ízig-vérig méhészek, mint én, egyszerűen nem tudnak a méhek nélkül meglenni, szinte fizikai fájdalmat érzek, ha napokig nem látom őket és nem tudok közöttük sétálni egy kicsit, még akkor is, ha nincs feladat.” – vallja be Attila, aki akkor is figyeli a kaptárakat, ha nincs dolog velük. Ilyenkor nézi, hogy rendben közlekednek-e ki-be a kaptárba és figyeli, nem történik-e csendes rablás. Az esetet nagyon nehéz észrevenni, de ilyenkor az történik, amire a kifejezés is utal, az egyik méhcsalád ellopja a másik mézkészletét.
Mint mondja, 38 éve ismeri őket, és a méhek előtt csak meghajolni tud, mert nemcsak csodálatos rovarok, de még a megélhetésüket is biztosítják. A lényeg, hogy bármit csinál, a méheket nem hanyagolja el. Még akkor sem, amikor a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnökeként mintegy 400 méhész ügyes bajos dolgaival foglalkozik, vagy amikor előadásokat tart országszerte.
Attila a feleségével közösen üzemeltetett családi vállalkozásukban sok energiát fordít a felvilágosításra, a tanításra is. Festett motívumokkal díszített kaptárak sora várja azokat a látogatókat és vásárlókat, akik kíváncsiak a mézet előállító méhek életére, szerencsére ezek az emberek nincsenek kevesen.

„Úgy ötéves lehettem, amikor az óvodából hazafelé sétálva megláttam egy különös rovart. A rózsa szirmai közé szorítottam és megfogva láttam, hogy a lábán valami nagy csomagot cipel. Később a nagyapám háza melletti méhészetben elmondták, hogy ez virágpor volt, és hogy tudjam, miért gyűjti, kaptam lépesmézet. Az íze a mai napig elkísér. Onnantól csodálom ezeket a szorgos kis állatokat. Azonban nemcsak ezért lettem méhész, hanem azért is, mert olyan sok mézet eszem gyerekkorom óta (hetente egy kiló), hogy édesanyám kifizetődőbbnek látta, ha magunk termeljük meg, amit elfogyasztok.”

Molnár
MÉzes Gergő

FEjérvári
Dóra

Simonné
Venter Éva

1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 9. G épület
Cégjegyzékszám: 01-10-140275
Adószám: 14479917-4-44

1143 Budapest, Hungária körút 64.
Cégjegyzékszám: 01-10-140416
Adószám: 26793515-2-42

Írjon nekünk!