„A fiam harmadik generációs méhész lesz a családban, előttem édesapám méhészkedett. Apám fiatalkorától foglalkozott méhekkel, de nem a szüleitől kapta a tudást, hanem más méhészektől – avat be a családi hagyományba József. – Apám kiváló szakemberré vált, ötven–hatvan méhcsaláddal dolgozott, pedig nem ez volt a főállása. A testvéremmel öt-hatéves korunktól jártunk ki vele a méhekhez, és ahogy a fiam, úgy én sem szerettem a méhszúrásokat, de azokat tűrni kell. Ennek ellenére nagyon megkedveltem ezt a természetközeli munkát. Növénytermesztési technikusi munkám mellett húszévesen letettem a méhész szakmunkásvizsgát. Idő híján a két hivatás nem fért meg egymás mellett, így a méhészkedést választottam.” A hatvanas évei elején járó József és fia, Kristóf vándorméhészként dolgoznak. A munkákba besegít József felesége, Icu, két lányuk, Johanna és Kinga is. A família kétféle vállalkozást vezet, az egyik a méhészet, a másik a mézcsomagolás. A mézcsomagolást nem őstermelőként végzik, hanem van egy kis cégük, így nemcsak a saját mézeiket töltik az üvegekbe, hanem precíz nyomon követéssel a méhésztársak felvásárolt mézét is ők értékesítik. „Körülbelül kétszázhúsz–kétszázharminc méhcsaládunk van. Ennyi elég is a megélhetésünkhöz, a fiam évek óta segédkezve tanulja a szakmát – meséli József. – A méhek telelő helyeit a Szentkirályhoz közeli Tiszaalpáron alakítottuk ki, ahol a méhek tavasszal a fejlődésüket segítő virágport tudnak gyűjteni, mint például mogyorót, égert, füzeket. Ezt követően repcére vándoroltatjuk őket Szentkirályra, majd a repcét követi az akác, a településkörnyéki akácerdőkben. A célunk, hogy a szentkirályi májusi akácvirágzásra jól teljesítő méhcsaládok jöjjenek létre. Arra azonban nagyon kell figyelni, nehogy túlfejlesszük a méhcsaládokat, mert akkor kirajzanak. Olyankor kiülnek a fa tetejére, fürtöt képeznek, így annak a méhcsaládnak búcsút mondhatunk. Nem fognak gyűjteni semmit, hiába dolgoztunk velük egy évig. Rendszeresen járunk Nógrádba is, ahol szintén akácra vándorlunk. Ezt követően a Tisza árterébe is elvisszük a méheket, ott az ámorakác virágzik nyáron, az lendületet ad a méhanyának a fiasításra. Az ámorakác után tudunk gyűjteni selyemkórót, édesharmatot, amelyek nagyon finom, ízletes mézet biztosítanak nekünk. A Zselicet se hagyjuk ki, mert oda a hársvirágzásra érdemes menni. Júliusban napraforgóra vándorlunk a Jászságba. Ezeken a helyeken kb. egy–másfél hétig tartózkodunk, napraforgón két–három hetet vagyunk a méhekkel. A méhek vándoroltatását saját teherautókkal oldjuk meg, speciális raklapok segítségével.” Józsefék a kaptárokat a telelő telephelyen, Tiszaalpáron vagy a vándortanyán helyezik el. Ez azt jelenti, hogy az erdőben, a mezőn, a napraforgótábla mellett, lehetőleg árnyékos helyre rakják le őket. Amikor a mézet elveszik a méhektől, nem a méheknél pörgetik ki, hanem hazaviszik Szentkirályra, és egy erre kialakított épület mézfeldolgozó üzemrészében végzik el a munkát, teljesen méhtelenített állapotban. „A méhészkedéshez a méhek szeretete nélkülözhetetlen – figyelmeztet sokat sejtetően a szakember. – Szeretni kell a méheket, és arra gondolni, hogy mi értük dolgozunk. Olyankor az ember betegre tudja enni magát belőlük – magyarázza derűsen József. – A legelső pörgethető méz, a repceméz. Azért különleges, mert nem savas, kicsit lúgos kémhatású, olyan emberek is fogyaszthatják, akiknek a méz savassága gyomorbántalmakat okoz. Kipörgetés után egy héttel olyan, mint a zsír. Kenyérre lehet kenni. Az akácméz a legvilágosabb mézünk. Több benne a gyümölcscukor, mint a szőlőcukor, ezáltal nem kristályosodik meg, hanem hosszú évekig folyékony marad. Kiváló kávéba, mert nem változtatja meg a kávé ízét. Ezen kívül van ámorakác, selyemkórómézünk, ha nagyon meleg van, akkor édesharmatot is gyűjtenek a méhek. Ez utóbbi egy sötét színű méz, sok ásványi anyagot tartalmaz. Az ámorakácnak, a selyemkórónak és az édesharmatnak külön-külön is jó ízük van, de egyben kipörgetve nagyon finom és illatos mézet kapunk. Igazi ínyenceknek ajánlom őket. A célunk, hogy a kaptárokban olyan feltételeket teremtsünk, amit a méhek mézgyűjtéssel hálálnak meg nekünk. A méhkaptárban van egy fészek- és egy méztérrész. Mi a fészekrészből például nem vesszük el a mézet, hanem csak az a mennyiség lesz a miénk, amit a méztérbe gyűjtöttek. Így a méhecskéknek is bőven marad méz, nem éheznek. A méhek meghálálják, ha abból a mézből hagyunk nekik, amit ők begyűjtöttek.” A család nem üzemeltet webshopot, több mint tíz éve az egyik üzletlánccal állnak kapcsolatban. Ezen kívül a háztól is adnak el mézet Szentkirályon, de nem járnak piacra, vásárokba: a faluban jól ismerik a dolgos családot, és a helyiek közül sokan vásárolnak tőlük. „A legfontosabb termékeink a mézek. Amikor kipörgetjük őket, akkor a legfinomabbak. A hárs csak akkor mézel, ha virágzás előtt megázik rendesen. A hársméznek jellegzetes íze van, nagyon jó torokfájás ellen. A hőséget bíró napraforgóról a nagy melegben szépen gyűjtenek a méhek, a napraforgóméz vegyes virágmézként kerül forgalomba. A mézek mellett fontos munkánk a nyers propolisz gyűjtése is, amit eladunk azoknak a partnereknek, akik egészségvédő tinktúrát készítenek belőle. Abból utána mi is szívesen vásárolunk. Egyfajta cserekereskedelem zajlik közöttünk.” Józsefék a többi méhészhez hasonlóan egész évben nagyon sokat dolgoznak. A méhek fejlődését segítő szakmai munka főleg március–április hónapokban jellemző, később a vándorlások, pörgetések, a méhek élősködője, az atka elleni védekezés, élelempótlás stb. zajlik. Télen a műhelyben van tennivaló, mint például a lépek kiselejtezése, a keretek megújítása, a kaptárok festése. Nyáron a méhekkel, télen a mézzel, a mézcsomagolással foglalkoznak. „Ezek a szorgalmas kis méhek a példaképeim. Igyekszem ugyanolyan dolgos lenni, mint ők. Szeretek dolgozni, és fontos számomra, hogy azt csináljam, amiben örömömet lelem – vallja őszintén József. – Jó érzés, hogy a méhekkel együtt dolgozunk mindazért, amit elterveztem. Nélkülük semmire se mennék. A nehézséget inkább az jelenti, hogy fizikailag nem bírom már úgy, mint korábban, és százötven méhcsalád teljes embert kíván mindennap. A méheknek a növényvédelmet szolgáló vegyszerezéssel nehéz megküzdeniük, ebben próbálunk a gazdákkal együttműködni, hogy végül mindenkinek jó legyen. A méhek nagyon érzékenyek, minden vegyszert azonnal megéreznek, és megsínylik. Az időjárásváltozás is nagy probléma, sokkal kevesebb az olyan nap, amikor gyűjteni tudnak. Ilyenkor nagyon kell figyelni, hogy a méhek nehogy éhen haljanak, mert a méhcsalád mézkészlete úgy elfogyhat, hogy ha nem segítjük őket, akkor éhen pusztulnak. Igyekszünk kerülni a szirupot, de afelé haladunk, hogy nem fogjuk tudni megoldani anélkül a táplálásukat. A célunk az lenne, hogy a kipörgetett mézbe még véletlenül se kerüljön cukorszirup.” Mindezek ellenére József hisz abban, hogy fontos, amit csinálnak, és ahogy mondja, a legnehezebb helyzetből is megpróbálják kihozni a legjobbat. „Úgy tizenöt évvel ezelőtt történhetett, amikorfelborultunk a méhekkel – emlékezik vissza a családfő. – Esett az eső, és nem tudtunk bemenni a területre, ahová le szerettük volna pakolni a kaptárokat. Egy fogadott traktor húzta be a méhekkel megpakolt teherautót. Ahogy a traktor elkanyarodott, oldalra borította az autót, a méhek meg beleestek az ott folyó kanálisba, onnan szedegettük ki őket. Reggeltől délután négyig mentettük a méheket. Veszteségek árán ugyan, de sikerült a méhcsaládokat kiemelni a vízből. Ahogy széthullottak a kaptárok, a méhek összeszurkálták a velünk dolgozó embereket, megsérült a teherautó sofőrje is. Egyszerre jött a baj, de ami mégis felemelő a történetben, hogy a méhcsaládok nagy része megmenekült.” A méhészfamília nyitott az új fejlesztésekre is. 2021-ben bevezettek egy újítást, aminek nem ők az ötletgazdái, hanem egy méhész szövetkezet specialistái. Józsefék a szakemberek közreműködésével sikeresen alkalmazzák vállalkozásukban a magyar méz útjának nyomon követésére kidolgozott információszolgáltatást. „Amikor a vásárló megveszi a mézet, egy QR-kódot talál a címkén. A telefont a QR-kód fölé kell helyezni. Az üvegen van egy LOT szám is, azt a vevő beüti a telefonjába, és azonnal látható, hogy melyik méhészvállalkozás méze van az üvegben – meséli lelkesen József. – A vevő megnézheti a méhész fényképét, azt, hogy a szakember hol és mikor vette el a mézet a méhektől, mikor pörgette ki, és mikor került be a méz a mézüzembe, illetve láthatja majd a hatósági állatorvostól kapott állategészségügyi bizonyítvány másolatát. A módszert azért dolgozták ki, mert sajnos egyre több importméz van az országban. A konkurencia az importmézet olcsóbban tudja behozni az országba, mint amennyiért itthon megveszik. A mézcsomagolással arra köteleztem el magam, hogy a magyar méhészek termékeit tegyem az üvegbe, és csak magyar méz legyen az üvegben, amit én forgalmazok. Az újítás sok pluszmunkát és pénzbeli ráfordítást jelent, de beazonosíthatók és követhetők vagyunk, és felelősséget tudunk vállalni a termékeinkért.” József éveken keresztül társadalmi munkában, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Észak-Bács-Kiskun Megyei Szervezetének volt az elnöke, ahol a méhész társakért dolgozott. Ez a szerepvállalása és a korábbi szakmai múltja is kellett ahhoz, hogy kiérdemelje a „2012. Év Méhésze” díjat. Vallja, hogy a méhészet hivatás annak, aki úgy áll hozzá, hogy a hivatása legyen. „El kell fogadni, hogy a méhész hivatásban van egy felívelő és egy leágazó szakasz, ahogy az ember életében is. Amikor eljön az ideje, és már nem tudjuk, nem bírjuk csinálni, el kell kezdeni visszafejleszteni a méhállományt – tanácsolja József. – Kétszáz családról százötvenre, ötvenre, a végén már öt–tíz család is bőven elég lesz. Tegyük mindezt addig, amíg urai vagyunk a helyzetnek, és a méhcsalád nem pusztul el valamilyen betegségben. A fiam majd maga dönti el, hogy milyen a munkabírása, és mennyit kell dolgoznia ahhoz, hogy el tudja tartani a leendő családját. Sokat számít egy szerető társ, akivel szárnyalni lehet. Nekem ilyen a feleségem, aki a méhészkedésnél ugyan nem tud segíteni, mert allergiás a méhméregre, de az ő támogatása nélkül sehol se tartanék. Lényeges az is, hogy a méhekkel szimbiózisban éljünk: egy mindenkiért, mindenki egyért. Közösen egymás javára dolgozni. Mi más lehet ennél fontosabb?